Hírek, interjúk
Hírek, interjúk 2010.05.14 - 2014.05.05

2014.04.29 - Új elnökséget választott a Miskolci Ügyvédi Kamara
Az elnökségi ülésen megjelent a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyi államtitkárságát vezető dr. Répássy Róbert is, aki miskolci ügyvédként maga is tagja a kamarának – bár kormányzati megbízatása idejére felfüggesztette azt.  >>>
2014.04.24 - Bemutatták Trócsányi László könyvét az alkotmányozás dilemmáiról
Az alkotmányozás dilemmái címmel írt könyvet Trócsányi László, a Szegedi Tudományegyetem professzora, Magyarország párizsi nagykövete. A korábbi alkotmánybíró kötetét csütörtökön mutatták be a Tisza-parti városban. 
 >>>
2014.04.13 - Kétharmados többséget szerzett a Fidesz-KDNP
Kétharmados parlamenti többséget szerzett a Fidesz–KDNP az április 6-i országgyűlésiképviselő-választáson a szavazatok 99,99 százalékos feldolgozottsága alapján. A Nemzeti Választási Iroda vasárnapra virradó éjjel közölt adatai szerint a Fidesz–KDNP-nek 133, az MSZP–Együtt–DK–PM–MLP-nek 38, a Jobbiknak 23, az LMP-nek pedig 5 mandátuma lesz az új parlamentben. 
 >>>
2014.04.06 - MÉG NÉGY ÉVET KÉRÜNK
Olyan nemzetté emelkedtünk, amely újra méltó régi nagy híréhez, és nagyszerű jövő előtt áll – mondta Orbán Viktor a Fidesz nagygyűlésén. 
 >>>
2014.03.28 - Tudományos konferencia az uzsoráról
A kormány tudatában van annak, hogy az uzsora jelenségével szemben a büntetőjogi fellépés kereteit meghaladó, komplex válaszokat kell adni - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára. 
 >>>
2014.03.26 - Sajóvölgyi polgármesterekkel találkozott Répássy Róbert
A közigazgatási rendszer alapvető megújulása az állampolgárok érdekeit szolgálja, hiszen így még magasabb és az országban egységes színvonalon juthatnak hozzá a szolgáltatásokhoz – emelte ki Répássy Róbert szerdán Szirmabesenyőben. Az igazságügyért felelős államtitkár Csöbör Katalin meghívására érkezett a soron következő polgármesteri találkozóra. 
 >>>
2014.03.21 - Répássy Róbert: szolgáltató államot építünk
A kormányváltás óta az állam szolgáltató jellegének erősítése határozta meg a közigazgatás rendszerének átalakítását - hangsúlyozta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára pénteken Győrben, a tárca partnerségi programjának rendezvényén.     >>>
2014.03.14 - Az új polgári törvénykönyv kiemelkedik a jogalkotásból
A szombaton hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv kiemelkedik az elmúlt évek jogalkotásából, az első magyar magánjogi kódex, amely demokratikus keretek között jött létre és lép hatályba, illetve amely a magántulajdon és a piacgazdaság talaján jött létre és azt kívánja támogatni - mondta a kódex kodifikációját irányító Vékás Lajos akadémikus a Répássy Róberttel közösen tartott sajtótájékoztatón. 
 >>>
2014.02.25 - A kommunizmus áldozataira emlékeztek
Azok az emberek, akiket a kommunizmus áldozatainak neveznek nem az elnyomás téglakövei, hanem a mi szabadságunk építőkövei - fogalmazott Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden, a kommunizmus áldozatainak emlékére tartott kormányzati megemlékezésen a budapesti Terror Háza Múzeumban. 
 >>>
2014.02.17 - Az új kódex nem az önzés bibliája
Bírák, ügyvédek, közjegyzők lázasan lapozgatják a nagy terjedelmű új polgári törvénykönyvet (Ptk.) – a család, a birtokvédelem, a szomszédjogok, a szerződéskötés és az öröklés normagyűjteményét. Egyévi felkészülés után, március 15-én ugyanis hatályba lép a civil kódex, amely egy évtizeden át formálódott a jogalkotók műhelyeiben. Az új Ptk. a Magyar Nemzetnek interjút adó igazságügyi államtitkár, Répássy Róbert szerint sem az önzés bibliája, habár a személyes és a gazdasági önrendelkezés összes fontos alaptételét tartalmazza. 
 >>>
2014.02.15 - Erősíti a jogbiztonságot az egy hónap múlva életbe lépő új kódex
A március 15-én életbe lépő új polgári törvénykönyv életszerűbb szabályai erősítik a jogbiztonságot - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.
   >>>
2014.02.07 - Átadták a tokaji Kormányablakot
Pénteken délelőtt Tokaj központjában, a városháza szomszédságában felavatták a járás kormányablakát.
"2012-ig 29 kormányablak nyílt Magyarországon. A kormány szándéka szerint ebben az évben további 100 kormányablak fog nyílni járási szinteken." 
 >>>
2014.01.29 - Zsebszerződés: véget ér az osztrák vircsaft
Az igazságügyi államtitkár azt mondta, hogy a törvény nem tesz különbséget uniós állampolgárok között. Répássy Róbert szerint kisajátításról sem lehet beszélni, hiszen a tulajdonhoz való jog nem sérül. „A törvény erejénél fogva bekövetkezik a haszonélvezeti jog megszűnése, a jogosult állampolgárságára való tekintet nélkül. Így fel sem merülhet az állampolgárságon alapuló diszkrimináció kérdése" – nyilatkozta Répássy Róbert.
   >>>
2014.01.17 - Törvénykoncepció készül az igazságügyi adatok kezeléséről és nyilvánosságáról
Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár közölte, az új büntető- és polgári törvénykönyv elfogadása után a közigazgatási és igazságügy-miniszter elindította az új büntető és polgári eljárásjogi törvény kodifikációját is. E terület fontos része, hogy az igazságügyi adatokat hogyan kell kezelni és ezek miként ismertethetők meg a nyilvánossággal. 
 >>>
2014.01.13 - Nem szabad feladni!
Megkezdi büntetését Magyarországon az ír gázoló. Csaknem 14 évvel a Leányfalun történt, két gyermek halálát okozó baleset után megkezdi büntetésének letöltését egy budapesti büntetés-végrehajtási intézetben az ír gázolóként ismertté vált Francis Ciarán Tobin - jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn. A miniszter úgy fogalmazott: győzött az igazság, majd arról szólt, hogy ezt az eredményt a családdal, illetve a család jogi képviselőjével együttműködve sikerült elérni. 
 >>>
2013.12.27 - A törvény előtt mindenki egyenlő
Nem lehet az előzetes letartóztatással társadalmi különbségeket orvosolni. A házi őrizet azért is jó megoldás, mert túlzsúfoltak a börtönök, a fogvatartottak csaknem negyven százaléka előzetes letartóztatásban van. 
 >>>
2013.12.20 - Karácsony 2013
Répássy Róbert részt vett az Országos Roma Önkormányzat állami gondozott gyermekek számára szervezett karácsonyi ünnepségén. 
 >>>
2013.12.12 - Minister of State for Justice opened Budapest Guest Conference of the St Petersburg International Legal Forum
The event was hosted by the Ministry of Public Administration and Justice of the Government of Hungary and the Ministry of Justice of the Russian Federation. 
 >>>
2013.12.04 - Megkezdődött a bizalmi vagyonkezelésről szóló jogszabály általános vitája a Parlamentben
Répássy Róbert államtitkár expozéjában kiemelte: javaslat egy újabb, a Ptk.-hoz kapcsolódó módosítást tartalmaz. Rámutatott: a bizalmi vagyonkezelésnek nincs egységesen elfogadott modellje, arra több példa van az európai jogrendszerekben. 
 >>>
2013.12.03 - A Kelet Irodalmi és Társművészeti Alkotócsoport 40 éve alakult meg
Miskolcon 1973-ban, András napján alakult meg a helyi költőkből, újságírókból álló csapat. Alapító programjukban azt a célt tűzték maguk elé, hogy az ország irodalmi élete a keleti területen élő alkotókkal gazdagodjék. (...) Sajnos sokan hiányoznak közülük: Hajdú Gábor, Szendrei Lőrinc, Répássy Tamás, Kalász László, Akác István, Cseh Károly már fentről néznek ránk, de itt maradtak köteteik és emléküket megőrizzük. 
 >>>
2013.11.30 - Osztrák-szlovén-magyar igazságügyi találkozó Lendván
Beatrix Karl osztrák igazságügyi miniszter, Tina Brecelj szlovén igazságügyi államtitkár, és Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár a szlovéniai Lendván találkozott pénteken. 
 >>>
2013.11.27 - Az elítéltek jogkövető magatartásra szoktatása az új Bv.-kódex célja
Az átfogó igazságügyi reform részeként 2015 elején léphet életbe az új büntetés-végrehajtási (bv) kódex, amelynek célja a társadalom védelme mellett a fogvatartottak nevelése, munkára, jogkövető magatartásra szoktatása, hogy szabadulásuk után a társadalom értékes tagjaivá váljanak - mondta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár a törvénykönyv tartalmát ismertető parlamenti expozéjában.    >>>
2013.11.13 - Az alaptörvény ötödik módosításához igazítana a kormány több törvényt is
Az alaptörvény ötödik módosításához igazítana a kormány több törvényt is - nyilatkozta Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár a Duna TV Közbeszéd című műsorában szerdán.
   >>>
2013.11.08 - Jogtörténeti jelentőségű az új Ptk. elfogadása
Dr. Répássy Róbert államtitkár Gyulán jogtörténeti jelentőségűnek nevezte az új Ptk. elfogadását. Dr. Tóth Ádám: az új Ptk. minden eddiginél nagyobb kihívást jelent, mert átírja mindazt, amit a magánjogról gondoltunk. 
 >>>
2013.11.05 - Az új Ptk. szükségessé teszi a teljes jogrendszer felülvizsgálatát
Az új polgári törvénykönyv által alkalmazott új fogalomrendszer, valamint a jogintézmények háttérszabályainak egységesítése a célja annak a törvényjavaslatnak, amely az új Ptk. hatályba lépésével összefüggésben több törvényjavaslatot is módosít.  
 >>>
2013.10.31 - Pekingben tárgyalt Répássy Róbert
Az igazságszolgáltatás hatékonyságát szolgáló, Kínában alkalmazott közvetítő, mediációs technikák iránti magyar szakmai érdeklődést is kifejezte pekingi tárgyalásain Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) igazságügyért felelős államtitkára kedden.
 >>>
2013.10.25 - Magyar közreműködéssel Európai Büntetőjogi Kutatási Központot alapítottak Sanghajban
A Sanghaji Társadalomtudományi Akadémia - a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, valamint a Temesvári Nyugati Egyetem Jogi- és Közigazgatástudományi Karának közreműködésével - Európai Büntetőjogi Kutatási Központot alapított Sanghajban. 
 >>>
2013.10.22 - Ünnepi beszéd (Szikszó)
A szabadság iránti vágy elpusztíthatalan. Egy nép szabadság iránti vágya meg különösen. Zsarnokok, diktatúrák megnyomoríthatják a nemzetek lelkét, de a szabadság iránti vágyukat kioltani nem tudják. Mi magyarok, sokszor éreztünk olthatatlan vágyat a szabadság iránt. Ezeréves megmaradásunk egyik titka - egyedülálló nyelvünkön kívül - a szabadság szeretete.  >>>
2013.10.21 - Átadták a közigazgatási és munkaügyi bíróság új épületrészét Miskolcon
Az igazságügyért felelős államtitkár szerint egy új bíróság születése a reformfolyamat megvalósulásának egyik állomása. Répássy Róbert erről hétfőn, a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság új épületrészének avatásán beszélt.     >>>
2013.10.15 - Büntetőjogi változások
Répássy Róbert szerint az ároktői bandával kapcsolatos eseményekre is reagál az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosítása, amelyet kedden kezdett el tárgyalni az Országgyűlés.
 >>>
2013.10.01 - Répássy: Felülvizsgálják a gondnokoltakat
Minden gondnokság alatt lévő személyt felül kell vizsgálnia a bíróságnak a polgári törvénykönyv (Ptk.) jövő évi hatálybalépése után - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára az új magánjogi kódex hatálybalépésével összefüggő törvényjavaslatok általános vitájában kedden az Országgyűlésben. 
 >>>
2013.09.26 - A rezsicsökkentésről Szerencsen
Magyarország nem hagyja magát! Védjük meg a rezsicsökkentést! címmel lakossági fórumot tartott csütörtökön, Szerencsen, a Rákóczi-várban Mengyi Roland országgyűlési képviselő és Répássy Róbert, igazságügyért felelős államtitkár. 
 >>>
2013.09.19 - Répássy: Extraprofit befagyasztva
Az elmúlt egy évben a kormány mintegy húsz százalékkal csökkenti a rezsit, ami családonként éves viszonylatban 80-100 ezer forintos megtakarítást jelent. Mindezt Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár mondta csütörtöki, Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.  >>>
2013.09.13 - Egyéves a KIH, lezárult a közigazgatás átszervezése
A közigazgatás minisztériumoktól induló és három év alatt a járásokig érő átfogó megújítása lezárult, az új rendszer stabilitásában pedig fontos szerepet játszik az egy éve létrehozott, egységes középirányítást ellátó Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) - mondta Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára a hivatal egyéves fennállása alkalmából Budapesten tartott rendezvényen. 
 >>>
2013.09.09 - Répássy: nyugvópontra juthatnak az alaptörvénnyel kapcsolatos viták
Megkezdődött az ötödik alaptörvény-módosítás általános vitája, amely Répássy Róbert közigazgatási és igazságügyi államtitkár ismertetésével kezdődött. A kormány álláspontja szerint az alkotmány mostani változtatásával nyugvópontra juthatnak az alaptörvénnyel kapcsolatos viták.  >>>
2013.09.06 - Különleges matrica védhet a spekulációtól
A jövőben minden ügyvéd előtt készült szerződésre időbélyegzővel ellátott matrica kerülne, így a korábban, dátumozás nélkül készített szerződéseket, a zsebszerződéseket sem lehetne felhasználni – ismertette a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) javaslatát Bánáti János elnök a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság ülésén, pénteken Budapesten.  >>>
2013.08.29 - A vallási közösségekre és a kampányhirdetésekre vonatkozó szabályokkal egészülhet ki az alaptörvény
A vallási közösségekről és az Országos Bírói Tanácsról szóló rendelkezésekkel egészíti ki a kormány az ötödik alaptörvény-módosítást, amely azt is tartalmazni fogja, hogy a kereskedelmi televíziók és rádiók ingyenesen közölhetik a pártok hirdetéseit a kampányban.  >>>
2013.08.19 - Ünnepi beszéd (Arnót)
Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt ünneplő közönség!

Augusztus huszadika a legrégebbi nemzeti ünnepünk. Kevesen tudják, hogy augusztus huszadikát, Szent István napját, 1774-ben Mária Terézia nyilvánította először nemzeti ünneppé. Igaz ugyan, hogy a "szent király ünnepének" megülését 1222-ben már az Aranybulla is elrendelte. De augusztus huszadikát, mint Szent István napját a XIX. század első felétől ünnepeljük, amióta a Szent Jobb körmenet nagyszabású népünnepéllyé vált.  >>>
2013.07.22 - Megjelent az új büntető kódexet magyarázó kommentár - Könyvbemutató
Megjelent az új büntető törvénykönyvet (Btk.) magyarázó "Új Btk. kommentár" a Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. gondozásában. A kommentár főszerkesztője, Polt Péter legfőbb ügyész a kiadványsorozat hétfői budapesti bemutatóján kiemelte, hogy a nyolckötetes mű igyekszik tükrözni a valódi jogalkotói szándékot. >>>
2013.07.10 - Földvásárlás: vége a spekulációnak
Az új büntető törvénykönyv (Btk.) hatálybalépését követően, július elsejétől a hazai és a külföldi spekulánsoknak nem lesz lehetőségük arra, hogy csak azért vásároljanak földterületet, hogy a földvásárlásra vonatkozó európai uniós moratórium lejárta után azt jelentős haszonnal továbbadják - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság kihelyezett ülésén, szerdán Zalaegerszegen. >>>
2013.07.08 - Jogorvoslathoz való jog - Magyarország "szuper jogállam"
A Szegedi Ítélőtábla számos olyan kezdeményezés elindítója, amely az egész országban példaértékű - jelentette ki Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn Szegeden, a Szegedi Táblabíróság fennállásának 10. és a vidéki táblabíráskodás kezdetének 145. évfordulója alkalmából rendezett konferencián. Répássy Róbert igazságügyi államtitkár szerint a jogorvoslati jog szempontjából Magyarország "szuper jogállam." >>>
2013.06.29 - Célkeresztben a visszaeső bűnözők
A kormánynak lett volna lehetősége, hogy megvédje a bírósági ügyáthelyezés jogintézményét, de úgy ítéltük meg, nem hoz annyi előnyt, mint amennyi problémát okoz” – mondta lapunknak Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, hozzátéve, továbbra is elfogadhatatlannak tartják a hazánkkal szembeni kettős mércét Brüsszeltől. Répássy megvédte a tényleges életfogytiglant és beszámolt a most életbe lépő új Btk. legfontosabb céljairól, elemeiről is. >>>
2013.06.24 - Répássy: szigorú, de nem kegyetlen az új Btk.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerint az egy hét múlva hatálya lépő új kódex szigorú lesz az erőszakos, visszaeső bűnözőkkel szemben, de a kisebb súlyú cselekmények első bűntényes elkövetői esetében lesz lehetőség a differenciált elbírálásra és szankcionálásra. Szigorú, de nem kegyetlen és differenciálatlan az új büntető törvénykönyv (Btk.) - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten az egy hét múlva hatálya lépő új kódexről.

 >>>
2013.06.13 - Répássy: Csökkenhet a bíróságok leterheltsége
A törvényszékek ügyterhének egy részét átcsoportosítanák a járási bíróságokra, csökkenhet a kiemelt ügyek száma, és módosulnak a soron kívüli eljárás szabályai is.Törvényjavaslatot terjeszt csütörtökön a parlament elé az igazságügyi tárca a büntetőeljárások elhúzódásának megakadályozása érdekében. >>>
2013.06.06 - Az új Btk-ról beszélt Répássy Róbert Szolnokon
Bűnmegelőzési konferenciát rendezett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala, melynek fókuszában a gyermekek védelme állt. A tanácskozáson részt vett Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár, aki az új Büntető Törvénykönyv a gyermekek és a család speciális védelmét célzó rendelkezéseiről beszélt.  Az államtitkár ezt követően ellátogatott a Zsaru-napok elnevezésű rendezvényre,  amelyen megtekintette az Igazságügyi Szolgálat kihelyezett ügyfélszolgálatát. >>>
2013.05.24 - Igazságügyi Szolgálat: fókuszban a Btk. változás
Az új Büntető Törvénykönyvről, a jogszabályi változásokról, a büntethetőség korhatárának leszállításáról is szó esett az Igazságügyi Szolgálat szakmai, évértékelő napján, pénteken a Megyeházán.

Évértékelőt tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata, amelyet összekötöttek a pártfogó felügyelői tevékenységet érintő büntetőjogi jogszabályváltozásokat áttekintő szakmai értekezéssel pénteken a Megyeháza Dísztermében.

 >>>
2013.05.15 - Számos változást hoz az új Btk. a szellemi tulajdonjog elleni bűncselekményekkel kapcsolatban
Régóta vitatott kérdés volt a büntetőjogban, hogy indokolt-e a büntetőjog teljes eszköztárával védeni az akár csak egy forintot elérő vagyoni hátrányt okozó cselekményeket; ezt a kérdést a jogalkotó most így döntötte el, bízom benne, hogy helyesen – mondta Répássy Róbert azon a konferencián, amit a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület 2013. május 15-én rendezett az új Büntető Törvénykönyv hatálybalépéséhez kapcsolódva. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában megtartott konferencia fő témája a szellemi tulajdonjogokat sértő bűncselekmények voltak. >>>
2013.05.14 - A hozzátartozók közötti erőszak nem családi ügy, hanem súlyos bűncselekmény
A jövőben egyértelművé kell tenni, hogy a családon belüli, vagy hozzátartozói erőszak nem családi ügy, hanem súlyos bűncselekmény - jelentette ki Répássy Róbert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat keddi általános vitájában elmondott expozéjában.  >>>
2013.05.07 - Nagy baj lenne, ha a büntetőpolitikát a börtönök túltelítettsége határozná meg
Az új Btk. kialakítását nem reformláz, hanem az elmúlt 30 év változásaihoz való alkalmazkodás és az ellentmondások kiigazítása vezette. A 2013. július 1-jén hatályba lépő kódex erősen épít a magyar büntetőjogi hagyományokra. A jövőben bizonyos esetekben 14 évről 12 évre szállítják le a büntethetőségi korhatárt, emellett növekednek a szexuális és a gazdasági bűncselekmények, valamint a családon belüli erőszak szankciói. A Rádió Orient műsorában Répássy Róbert államtitkár az új kódex ismertetése mellett a hazai börtönök túlzsúfoltságáról, a kibontakozó büntetés végrehajtási változásokról és az igazságügyi reform helyzetéről ejtett szót.
 >>>
2013.04.16 - Megemlékezés a Cipők a Duna-parton emlékműnél
Néma főhajtással, mécsesgyújtással, kövek és virágok elhelyezésével rótták le kegyeletüket több mint százan kedd este Budapesten, a Cipők a Duna-parton emlékműnél a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja fővárosi záróeseményeként.
 >>>
2013.04.16 - Garanciális szabályok az alkotmánymódosításhoz kapcsolódó törvények módosításában
A bíróságok és az Alkotmánybíróság (Ab) működésével kapcsolatos garanciális szabályokat foglal magába az alaptörvény negyedik módosításával összefüggő törvénycsomag érdemi része - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az előterjesztés keddi, parlamenti expozéjában.
 >>>
2013.04.12 - A Velencei Bizottság delegációjával tárgyalt Répássy Róbert
A negyedik alkotmánymódosításról tárgyalt a Velencei Bizottság delegációjával pénteken Budapesten Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, aki szerint a testület tagjai több kérdésben is "elfogultságról tettek tanúbizonyságot".
 >>>
2013.04.11 - A Velencei Bizottság részére átadott háttéranyag az Alaptörvény negyedik módosításáról
A 13 oldalas módosítás a korábbi alaptörvényi szintű szabályokhoz képest (vagyis ha az Alaptörvény és az Átmeneti Rendelkezések együttes tartalmához viszonyítjuk) valójában csak 5 százaléknyi új rendelkezést tartalmaz, és nem tekinthető vadonatúj szabályozásnak.
Fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy az újonnan beépített rendelkezések túlnyomó többsége nem korlátozza a későbbi – kétharmados többséggel nem rendelkező – kormányok mozgásterét, hiszen csak lehetőséget biztosít bizonyos szabályozásra, nem pedig kötelezettségként írja elő az annak megfelelő tartalmú szabályozást. (...)
 >>>
2013.04.09 - Répássy Róbert: az önkényuralmi jelképek terjesztése, közszemlére tétele lesz tiltott
A nemzetiszocialista és a kommunista diktatúrák alatt elkövetett bűnök fájdalmas sebeket hagytak, ezért a diktatúrák jelképeinek használatát mindaddig tiltani kell, amíg Magyarországon egy olyan ember is él, akit ilyen jelképeket viselők kínoztak meg – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára az erről szóló előterjesztés keddi, általános vitájában az Országgyűlésben.
 >>>
2013.03.15 - Hóvihar miatt elmaradt ünnepi beszéd (Balatonalmádi)
Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Ünneplők! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
  
Százhatvanöt évvel ezelőtt, ezen a napon nagyszerű dolgok kezdődtek. A forradalom eseményeit ma már percről-percre ismerjük, tanítjuk az iskoláinkban, olvassuk a könyveinkben, megénekeljük dalainkban, eljátsszuk színházainkban, vagy ilyenkor, a forradalom ünnepén.
 >>>
2013.03.04 - Tavaly 26 ügyben hoztak Magyarországot érintő döntést Strasbourgban
A bírósági döntések alapján 2012-ben összesen 252 millió forint kártérítést kellett kifizetnie Magyarországnak, ebből 137 millió forintot az eljárások elhúzódása miatti ügyekben - mondta az igazságügyi államtitkár.
 >>>
2013.02.12 - Az új Ptk. kiterjeszti a szabadságjogokat
Az új Polgári törvénykönyvet ért kritikákat azon a szemüvegen keresztül kell nézni, hogy vajon két tucat jogtudós egy évtizedes munkáját lehet-e egyetlen sajtóközleményben értékelni, vagy ennél alaposabb értékelésre van szükség – jelentette ki Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján. Ugyanitt Mátrai Márta fideszes országgyűlési képviselő elmondta, rendkívüli jelentőségű változásnak tekintik azt, hogy a családjogi törvény bekerült a kódexbe.
 >>>
2012.12.20 - Állami gondozott gyerekek karácsonya az Országos Roma Önkormányzatban
Az ország tizenkilenc megyéjéből közel háromszáz állami gondozott roma és nem roma származású gyermeket látott vendégül, és ajándékozott meg személyre szóló ajándékokkal december 19-én az ORÖ, a Dohány utca székházában megtartott nagyszabású karácsonyi ünnepségén.
 >>>
2012.12.03 - Új esküje lehet az ügyvédeknek
Az alkotmányügyi bizottság javaslata szerint a jövőben utalnának a szövegben a titoktartási kötelezettségre is.
 >>>
2012.11.28 - Btk.: sok a teendő júliusig
Az új büntető törvénykönyv (Btk.) jövő nyári hatályba lépése számos törvény módosítását teszi szükségessé, elsődlegesen büntető tárgyú jogszabályokon kell változtatni, de félszáz egyéb törvényen is át kell vezetni az új kódexre való utalásokat – mondta az igazságügyi államtitkár az ezzel kapcsolatos előterjesztés expozéjában szerdán az Országgyűlésben. Répássy Róbert szerint a javaslatban foglaltakkal – a bíróságok átnevezésén túlmenően – hatékonyabbá válhat az igazságszolgáltatási rendszer.
 >>>
2012.11.02 - Miskolc dala
A Miskolc Lokálpatrióta Egyesület tavaly kiírt, a várost bemutató, népszerűsítő zenei pályázatának győztese, a Bíborszél együttes Miskolc című dalát pénteken mutatták be. A beérkezett 16 pályamű közül a zsűri végül a Bíborszél - Miskolc című dalát hirdette ki nyertesnek. Immáron a szám hivatalos videoklipje is elkészült.
 >>>
2012.09.26 - Jelentős újításokat hoz az új Ptk
Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) az első, demokratikus körülmények között megalkotott magánjogi kódex lesz Magyarországon, amely 2014. január 1-jén hatályba is lép – hívta fel a figyelmet a törvényjavaslat szerdán megkezdődött parlamenti vitájának elején az igazságügyért felelős államtitkár, aki szerint a közel 1600 paragrafusból álló előterjesztés méltón zárja le a jogrendszer megújításának 2010-ben megkezdett folyamatát.
 >>>
2012.06.28 - Ha van fegyvere, lelőheti – Répássy Róbert az új Btk.-ról
A kormány szerint egy lakásba behatoló betörőnek a bűncselekmény minden kockázatával számolnia kell – ez a szemlélet tükröződik többek között az új, hétfőn elfogadott Büntető törvénykönyvön (Btk.), amely jövő nyáron lép hatályba. Az igazságügyi tárca államtitkárával a 12 éves korhatárról, a családon belüli erőszakról, és a drogfogyasztás szankcionálásáról is beszélgettünk.
 >>>
2012.06.23 - Totális védekezés
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkárát két témáról kérdeztük. Az egyik a büntető törvénykönyv tervezett drasztikus szigorítás, a másik a hatvankét éves kort betöltött bírák nyugdíjba küldése. Lampé Ágnes interjúja.  
 >>>
2012.05.31 - Áldozatok, tettesek – kihívások, megoldások
Miközben a kormány elkötelezett a kemény bűnüldözés mellett, egyidejűleg támogatja azokat az alternatív büntetési formákat is, melyekkel a kevésbé súlyos bűnök elkövetőit lehet büntetni. Ilyen például a közérdekű és a jóvátételi munka is – fogalmazott Répássy Róbert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata által szervezett „TEtt program az áldozatokért és a tettesekért” projektről szóló konferencián csütörtökön.
 >>>
2012.04.27 - A kormány benyújtotta az új Büntető törvénykönyv tervezetét
Pénteki sajtótájékoztatóján Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár ismertette az új büntetőjogi kódex tervezetét. Az államtitkár elmondta: a kormány szerdai ülésén véglegesítette a javaslat szövegét, a pénteki benyújtást követően a képviselők a tavaszi parlamenti időszak végéig el is fogadhatják a törvényt. Egy éves felkészülés után 2013-ban léphetnek hatályba az új büntetőjogi szabályok.
 >>>
2012.03.03 - Répássy: A támadó helyett az áldozat mellé álljon a törvény
Fontos, hogy a megtámadott, az áldozat mellé álljon a törvény, és nem a támadó mellé – hangsúlyozta Répássy Róbert a társadalmi vitára bocsátott Büntető Törvénykönyv (Btk.) tervezete kapcsán. Az igazságügyért felelős államtitkár a fidesz.hu-nak adott interjújában részletesen beszélt a jogos védelem szabályairól, és elmondta, mi indokolta, hogy 35 év után új Btk. készüljön. A politikus kifejtette, miért szükséges bevezetni a középmértékes büntetést, és elmondta azt is, hogy mire számít a parlamenti vitában.
 >>>
2011.10.27 - Az ENSZ korrupció elleni konferenciájának ülésszakán szólalt fel Répássy Róbert
Az ENSZ korrupció elleni konferenciájának október 24-28 között, Marokkóban megrendezett negyedik ülésszakán dr. Répássy Róbert Magyarország nemzetközi korrupcióhoz való hozzáállásáról és a kormány várható lépéseiről beszélt.
 >>>
2011.10.22 - Répássy Róbert: a forradalom életörömet hozott Magyarországnak
Ötvenöt évvel ezelőtt, 1956-ban a forradalom nem fejetlenséget, nem felfordulást hozott, hanem rendet és biztonságot, a kilátástalanságot felváltotta az életöröm, és a forradalom pár boldog napjában a szívekbe remény költözött, hogy annyi szenvedés után végre sikerül lezárni a diktatúra szörnyű éveit – mondta Répássy Róbert ünnepi beszédében a Borsod-Abaúj-Zemplén megye Szendrőben, szombaton.
 >>>
2011.10.12 - Répássy Róbert: hatékony, átlátható és polgárbarát igazságszolgáltatásra van szükség
A cél leegyszerűsítve az, hogy minden ügyben legfeljebb két éven belül jogerős ítélet szülessen – fogalmazott Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár, akit annak kapcsán kérdeztünk, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kidolgozta a bírósági szervezetet és a bírák jogállását érintő jogszabályok normaszövegét, amely az 1997-es bírósági reformmal bevezetett modell helyébe léphet.
 >>>
2011.06.23 - Az osztrák és a szlovén bírósági igazgatási modellről tájékozódott Répássy Róbert
Az osztrák és a szlovén igazságügyi miniszter, az osztrák és a magyar legfelsőbb bírósági elnök, két államtitkár és egy nagykövet részvételével, huszadik alkalommal rendezte meg a Magyar Jogász Egylet Vas Megyei Szervezete a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásával a Pannon Jogász Napokat. A június 16-18-ig tartó szimpóziumon részt vett Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár is.
 >>>
2011.05.07 - Répássy és Bárándy Gergely eltérő véleménye az alkotmányról
Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára szerint az idei volt Magyarország első legitim alkotmányozása, Bárándy Gergely szocialista parlamenti képviselő azonban úgy gondolja, hogy a társadalmi és a tartalmi legitimitása nincs meg az új alaptörvénynek.
 >>>
2010.10.28 - A jogállam alapvető normáit sérti - interjú Répássy Róberttel
Jogállamban tilos visszamenőleges hatályú törvényeket alkotni a kormány igazságügyi államtitkára szerint, aki az Alkotmánybíróság által megsemmisített 98 százalékos adót viszont közérdekű kivételnek tartja. Répássy Róbert arra számít, hogy az új, a jelenleginél sokkal rövidebb alkotmány miatt szinte az összes kétharmados törvényhez hozzá kell majd nyúlni, de szerinte ez nem fogja kiforgatni az alapjaiból a parlamentáris köztársaságot.
 >>>
2010.09.27 - Orbánék szerint milyen a jó jogszabály? - interjú Répássy Róberttel
A minőségi jogalkotás követelményei csak az új kódexeken, törvényeken kérhetők számon. Ismét fellángolt a vita, hogy a társasági jog a Ptk. része legyen-e, vagy sem. A kormányzat törekszik a bírósági eljárások gyorsítására, de ez nem mehet a bírói függetlenség rovására – mondta lapunknak Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára.
 >>>
2010.07.26 - Répássy Róbert: Nem léptük át az alkotmányos kereteket
Cinikus volt-e Orbán Viktor kijelentése az alkotmány védelméről annak fényében, hogy a Fidesz már többször módosította az alaptörvényt az érdekei szerint? Nem a parlament leértékelődését jelentik-e az egy nap alatt átvert törvényjavaslatok? A magunk mögötti hagyott törvényhozási ciklust elemeztük Répássy Róbert, igazságügyért felelős államtitkárral.
 >>>